Beszélgetés a pszichológussal és a sárkány ölelése

Visszatértem kedvenc pszichológusomhoz mert az üresedés kezdett elhatalmasodni bennem és nem tudtam miért. Szomorú lettem szavaitól és olyan felfoghatatlan de meg kell bírkóznom vele . Azt mondta a skizofrénia kezelése ez és hogy a gyógyszert szedem eltűntek az eddigi oly élénk világ a fejemből is és az életemből is . Már nem álmodok nincsenek gondolataim sőt úgy érzem érzéseim sincsenek már . De fel lehet építeni az újat mondta a pszichológusom és mondta fel is kell építeni most az lehetek aki csak szeretnék csak ki kell találnom . De ki vagyok ?

Nem tudom és ez az érzés és ez a rengeteg rendelkezésemre álló üres idő nyomasztó. Mindig is író akartam lenni és talán még lehetséges.

Azt javasolta  hogy nézzem meg az Egy csodálatos elme című filmet amiben John Nash nóbel díjas matematikus életét mutatja be aki szintén skizofrén. Megnéztem a filmet és sírtam közben hisz nagyon is magamra ismertem pedig nem az orosz kémkedés ami eltűnt az én életemből hanem egy sokkal misztikusabb varázsosabb világ amit a pszichológusom jól ismert hisz három éve is jártam hozzá noha más témában. Azok a dolgok amiket írtam és megéltem két évvel ezelőtti bejegyzésekben mind eltűnt. Egyszerüen nem létezik már álmaimban sem és ahogy a filmben is mondta a professzor hiányzik és ez a hiány nyomasztóbb mint amikor elmegy valaki és nem jön vissza mert a tudat hogy sosem létezett letaglózó. Valami újat kell keresnem mert ami eddig kitöltötte az életem az nincs. 

Könnyek között léptem ki pszichológusom szobája  ajtaján és próbáltam a fejembe sorba tenni azokat amiket mondott és csengett a telefonom.

A Sárkányom hívott és mondta hogy bejön a mostani vonattal és találkozzunk . Annyira megmozdult valami érzés bennem hogy igent mondtam és mire oda értem a vonat állomásra már jött is a vonat és leszállt ő. Megölelt és megcsókolt és az a régi tűz újra égett a szemében és az enyémben is. Azt hittem hogy eltűntek az érzéseim is és kezdtem volna bele törődni hogy nem érzek semmit sem emberek iránt sem más iránt de mégis van valami. A hasonló hasonlót vonz és talán ezért csak akkor lobban fel a szívemben a láng amikor látom őt aki szintén skizofrén és ő már nem rágódik rajta hogy szedni kell a gyógyszert. Mert szedni kell. 

Vannak más dolgok is amik foglalkoztatját tevékenységek amiket nekem is meg kell tanulnom újra. 

Szóval amint sétáltunk ketten kézen fogva és néha - néha egymást átölelve kezdett vissza térni belém az élet vagy úgy éreztem nem olyan nyomasztó az amiket pszichológusom mondott. Amikor elváltunk hogy majd beszélünk akkor is még éreztem a melegséget a szívemben és kezdtem elfogadni a tényt hogy ez egy olyan betegség ami örökletes genetika.

De honnan jön ez ? Mitől van? Mihez kezdjek az új időmmel? Milyen tevékenységeket válasszak?