Bódottá és imádás

Az ünnepi napon, október 23-án éjjel megszületett a kis Angyalkám❤
Este fél nyolc körül éreztem hogy folyik valami ami biztosan nem pisi.
Gyorsan írtam a szülésznő ismerősömnek hogy a jelek alapján megerősítse, hogy valóban a magzatvíz folyik.
Elmentem fürödni és igyekeztem nyugodt maradni, pedig az izgalomtól csak úgy dobogott a szívem, hogy néhány óra múlva láthatom. Fürdés, szörtelenítés , hajmosás, hiszen tudtam,hogy a kórházba erre nem lesz lehetőségem. A fürdés közben is érwztem,hogy folyamatosan folyik így minden bizonnyal a magzatvíz.
Öltözés, lassú percek...a magzatvíz egyre jobban folyik. Utolsó ellenörzés,hogy minden benne van a bőröndbe és a mentők tárcsázása.
A mentő autóban elkezdődtek a fájások is.
Azután már gyorsabban jöttek az események. A kórházban gyors adatfelvétel, majd vérvétel pcr teszt és várakozás. Lassan teltek a percek amíg vártunk a vérvétel eredményét.
Aznap éjjel én voltam az első szülő és császáros. Hamar mentünk a műtőbe.
S bár tudtam,hogy mi vár rám belül mégis féltem,hogy csak a baba legyen rendben és valóban ne érezzem a fájdalmat.
Következett a gerinc injekció és a spinál bevezetése. Elsőre nem sikerül.
Majd második próbálkozás, félúton kihúzta harmadik szúrás, mély levegőt vettem és előre dőltem, tűrtem a fájdalmat, ahogy a spinált egyre beljebb tolja. Igyekeztem maximálisan együtt működni.
Folyamatosan kérdezgettek, hogy érzem e a zsibbadást, melegszik e a fenekem.
Kicsit később már éreztem, mondta az altató orvos,hogy jó helyre ment így kihúzta a spinált és lefektettek. Kikötözték a kezeimet és a lábaimat, rám kapcsolták a monitort és a vérnyomásmérőt.
Kezdődik a műtèt. Érzem,ahogyan végig bekennek fertőtlenítővel és visszafolytott lélegzettel várom az első vágást. Hallom , ahogy az orvos szikét kér , még ellenőrzi az érzéstelenítés hatását és szól, hogy kezdi.
Mindent kommentál, mindent hallok, közben az altató orvos megkér hogy egyenletesen vegyem a levegőt.
Szót fogadok, arra gondolok hogy csak felsírjon a kisbabám. Erzem ahogy a hasamon a vágást szétfeszítik , a nagyon kellemetlen enyhe kifejezés. Fáj de elviselhető, majd érzem hogy a mellkasomra tenyerelnek vagy térdelnek, két erős nyomás ,levegőt alig kapok és....halk sírás...🙏
Megkönnyebbültem, a babám kinn van , felsírt, könny csordult végig a szememben. Hallom,ahogy megvizsgálják, mondják,hogy minden rendben van egy pici eltérés hypospadiasis , a külső húgycső nyílás picit lejebb van , nem pont középen. Elém teszik a kis Angyalkámat , Boldog vagyok, kiviszik apának. Most következik a tisztítás és összevarrás. Egyáltalán nem fájdalommentes, de tűröm. Az jár a fejembe, most már minden rendben. De hallom,hogy mélyebbre kellett vágni, tovább tart kicsit az össze varrás.
A légzésemre figyelek csak , tűröm a fájdalmat és a babámra gondolok.
Aztán vége. Össze varrtak. Áttesznek egy kórházi ágyra, hallom, hogy utánam még egy császár lesz. Kitolnak, a műtő előtt egy szerető pillantás csodálatos férjemre.
Elfáradtam. Betolnak a kórterembe, infúzió és szeretnék pihenni, de nem tudok.
Aggódom a férjem miatt , hogyan viselte a dolgokat. De nem sokkal később behozták a holmimat is és utána beszéltünk is telefonon. Kicsit megnyugodtam.
Pihennem kell, gondoltam, hiszen alig 5 óra múlva fel kell kelnem, ami fájdal as lesz. Közben kaptam egy szoba társat akit utánam műtöttek.
....
és eljött a hajnal.
Fel kellett kelni, fájdalmas volt, de nem elviselhetetlen. Jobban ment ,mint gondoltam
Aztán költözködés az egyágyas elkülönítőbe. Oda hozták a babámat és amikor először megláttam és a kezembe vettem az maga volt a csoda.
Nemsokára megérkezett a teszt eredmény és megint költözhettem az öt ágyas szobába.
Ott már sűrűbb volt az élet. Az én kis Angyalkám nem nagyon sír csak vékony hangon nyöszörög. De a többi baba teli torokból kiabált éjjel nappal és alig vártam már hogy harmadnapon haza mehessünk.
Ami egy labor lelet miatt negyedik napon délben történt.
Csodálatos férjem jött és hozta a baba hordozót és taxival gyorsan haza mentünk.
Otthon lenni a kis Angyalkánkkal a legszebb dolog.
❤❤❤
Már minden sokkal könnyebben megy és nem tudok betelni vele olyan szép kisbaba.